Német online - távoktatás SKYPE-on

Felkészülhet külföldi munkára, nyelvvizsgára, érettségire vagy egyszerűen tanulhatja a német nyelvet (kezdőként, újrakezdőként, haladóként ) - akár SKYPE-on is, saját otthonában.

Forrás:

 

Miről ismered fel a magyar turistát külföldön?

Miről ismered fel a magyar turistát külföldön?

Hogy hogyan ismerem fel a magyarok turistákat azonnal külföldön? Szívesen kezdeném azzal, hogy természetesen a szendvicsekről. Hiszen amikor egy vonaton ülök például, nem is figyelem az emberek kinézetét, senki sem szól egy szót sem,de  tudom, hogy az az ember, aki előrángat egy kiló szendvicset a hátizsákjából az tuti magyar. Persze más népek is esznek szendvicsek. A hollandok például sajtos és nutellás kenyéren élnek, de a magyart azt már messziről ki lehet szagolni: rántott húsos zsemle, szalámis kenyér, és természetesen paprika. Kovi ubival.

De nem szeretnék a szendvicsekről beszélni, mert ahhoz már nagyon komoly megfigyelő készség kell, ugyanúgy ahogy a nejlonzacsik észrevételéhez is szem kell. Azt meg, hogy állítólag a magyarok zoknit húznak a szandálba, nem is tudtam.

Nem, nem ilyenekről ismerem fel a magyar turistát és úgy általában a magyarokat, hanem arról, hogy mennyire negatívak.

Mikor nem angol nyelvterületen járok és megértek egy beszélgetést, el se gondolkozom azon, miért értettem. Sokszor fel se tűnik elsőre, hogy ja, ezt azért értettem, mert magyarul beszéltek és nem azért, mert angolul. Az agyam sokszor azonnal azt feltételezi, hogy, ha értem, akkor biztosan angol. Aztán felfogom a szöveget és azonnal vágom, hogy magyarokról van szó.

"Egyszerűen nem létezik, hogy ne olyan magyar beszélgetést kapjon el a fülem, ami nem negatív, panaszkodás, ócsárlás, hiszti vagy üvöltözés."

Panaszkodik, mert fáj a lába, túl hideg van, túl meleg, túl drága a múzeum, szar volt a kaja, éhes, rosszul érzi magát, a strand túl tömött, de kopott ez a ház, igazán kész lehetne már a felújítás és valahogy semmi sem jó.

Ócsárolja a helyet, mert itt persze milyen gázak az emberek, itt még szalámi sincs, a kenyér ehetetlen, itt mindenki buta, miért köszön a buszsofőr, mekkora hülyeség, hogy nincs függöny vagy épp kerítés, minek a szieszta, és hogy nem esznek pörköltet, az pedig egyszerűen felháborító.

Irigykedik, hogy na itt aztán mindenki gazdag, nézd már azt a BMW-t, fú, de jól megy már nekik, de jól kereshetnek, ha minden ilyen drága, itt bezzeg mindig jó idő van, nézd már az óráját, na ezt biztos lopták, és fene a jó dolgukat.

Hisztizik, hogy semmi se jó, hogy kéne egy fagyi, egy nyalóka, aranyóra lánccal, hogy nem elég időre jöttek nyaralni vagy épp ez rossz választás volt. Vagy éppen üvölt, a gyerekkel, az asszonnyal, a férjjel, vagy a recepcióssal, természetesen magyarul, mert azt mindenki érti.

Az egyik személyes kedvencem az volt, mikor Costa Ricában, azon belül is Tortugueron, egy kis faluban a dzsungelben egy kis boltban egy magyar család – anyuka, már felnőtt korú fia, lánya és később apuka is – fennhangon, már-már üvöltözve mindent ócsároltak. A nyakláncok drágák, a karkötők rondák is, Szentendrén sokkal jobb volt, a kaja szar volt és igazán lehetne légkondi, mert meg kell halni. Később leprimitívországozták Costa Ricát és a lakosairól is elmondtak pár nyomdafestéket nem tűrő szót, mert nem értette az eladó elsőre a 25%-ban tört angollal és 75%-ban tiszta magyarral feltett kérdésüket, mikor mégiscsak megvették a vacak karkötőt és a szoknyát, ami ’nem is áll annyira rosszul, kislányom’.

Igazából a pofám égett és semmiképp se akartam hozzájuk szólni, de mikor apuka végiggázolt a lábamon úgy, hogy hetekig borogattam (jó, annyira nem) és elnézést se kért, mégiscsak kicsusszant valami. Jaj, hogy én magyar vagyok. De hisz nem láttak a csoportban. Hamarosan kiderült, hogy akkor szerencsében volt részem, hogy egy 20 fős magyar csoport volt a pici szigeten aznap, aminek persze nem voltam tagja. Ja, de akkor én vajon mit csinálok itt, ha nem a csoporttal vagyok? Hogy én csak utazgatok hátizsákkal meg ilyesmi? Milyen gáz az már, közölték fitymálva és sajnálkozva. Ők bezzeg egy 10 napos közép-amerikai úton vannak és így ők látnak ám egy csomó mindent, amit szegény én a hátizsákommal nem. Kivéve, hogy szegény én köszöni, de egy év alatt költ annyit, mint ők a 10 napra és sokkal többet lát. Szegény én ezt persze csak gondolta, hangosan már nem volt kedve kimondani. Minek?

Ekkor lépett oda szegény énhez (hozzám) a párja, akiről pillanatok alatt kiderült, hogy nem tud egy szót se magyarul. Na, de akkor... jött az értetlenkedés. Ja, hogy amerikai. Hát fene a jó dolgomat. Az én dolgomat? Ki jár körutazásokra? Na ugye. A fene a jó dolgommal azonnal elköszöntem, de még hallottam a megjegyzéseket, hogy mekkora szégyen, hogy egy amerikaival és biztos folyik belőle a pénz, csak sajnálja a nyaralásra, annyira zsugori.

Hiába próbáltam befogni a fülem, egész este a sziget minden sarkából hallgattam a megjegyzéseket, hogy túl meleg van, párás az esőerdő, elfogyott a szalámi és jaj, ott egy pók. Szerencsére reggel kicsónakáztak.

Sorolhatnám a sztorikat, de igazából annyi lenne, hogy nem is tudom észben tartani. Nem is akarom. Csak a panaszkodás, ócsárlás, hiszti, orrhúzás, megint hiszti, nyafi, kiabálás és a ’semmi se tetszik’. Soha semmi nem jó. 

De kérdem, miért?! Miért megy valaki nyaralni, ha csak nyafogni, ócsárolni, hisztizni és kiabálni akar? Más ország, más szokások. Mire számított? Más dolgok, új dolgok, és szép dolgok?

Miért nem képes a magyar ember egy kicsit mosolyogni?! Nem kell, hogy tökéletes legyen. Leégett vállal, fájó lábakkal, és üres zsebbel is meg lehet csodálni a naplementét. Megfigyelni az ottani szokásokat, beszívni a jót, megcsodálni a szépet és egyszerűen csak élvezni a pillanatot.

Nem a rosszat keresni. Meglátni a jót. Megengedni, hogy boldogok legyünk.

Legalább nyaralás közben! Szalámis kenyeret otthon is lehet enni...

 

 Link:

http://hellomagyarok.hu/szubjektiv/mirol-ismered-fel-a-magyar-turistat-kulfoldon

 

 

További cikkek:

 

Cikkek innen: Ausztria

Link: http://hellomagyarok.hu/cikkek/orszag/AT

 

Cikkek innen: Németország

Link: http://hellomagyarok.hu/cikkek/orszag/DE

 

Forrás:

       

 

20 évvel ezelőtt, Hawaii-n éltem egy ideig és akkor, ott, a magyar közösségben hallottam egy öreg emigránstól azt a bölcsességet, amit a mai napig igaznak és alapvetőnek tartok.

Egy parkban összegyűltek minden héten a magyarok és barbecue közben információt cseréltek, munkát szereztek és ajánlottak, barátkoztak és természetesen politizáltak. Többször előkerült, hogy  „otthoniaknak” mit és hogyan kellene, kellett volna csinálniuk, mindig volt valaki, akinek volt megfejtése a problémákra. Egyik este különösen felhevülten és vehemensen vitatkoztak az éppen akkor aktuális magyarországi problémákon olyan magyarok, akik közül sokan a háború után, illetve a hetvenes években jöttek el.  Ekkor hangzott el egy addigra már 60 felé járó barátunk szájából, hogy azok  ne próbáljanak meg okosak lenni, akik a nehéz pillanatokban maguk mögött hagyták az országot és semmit nem tettek azért, hogy élhetőbb, szebb vagy jobb legyen. Nem baj az, ha valaki a jobb megélhetés, a nyitottabb szemlélet, a több pénz  vagy bármi miatt új hazát – na jó, lakhelyet – választ, csak ne tegyen utána úgy, mintha ő sokkal jobban meg tudta volna oldani a problémákat, mint azok, akik otthon maradtak.

Néhány év magyarországi tartózkodás után, két éve ismét elköltöztem otthonról, ezúttal már gyerekekkel, családdal. Ez a gondolat ismét eszembe jutott, éppen amikor elhatároztam, hogy nem olvasok többet magyarországi híreket. Csak felidegesítem magam, dühöngök és nem értem azokat, akik otthon ülnek és hagyják, hogy bárki bármit megtegyen velük vagy az országgal.

Eleinte reggeli kávé helyett olvastam a friss híreket, nem is nagyon volt szükség koffeinre, hogy felmenjen a vérnyomásom és rendesen felébredjek. Ha egészen ideges akartam lenni, akkor még a kommenteket is elolvastam, azoktól tuti úgy mentem neki a munkanapnak, hogy alig bírtam megállni.

(Fotó: Flickr/Svein Halvor Halvorsen)

 

Aztán találkoztam más magyarokkal és észrevettem, hogy kétféle hozzáállás van: az egyik figyeli a híreket, vadul vitatkozik, amikor lehetősége van rá és úgy nagy általánosságban elmondható, hogy elhozott mindent a magyar mentalitásból, ami rossz. Nem vitatkozik, hanem személyeskedik, nem érvel, hanem ordít (esetleg 62-es fontot használva nyilvánít véleményt vagy minden mondatát minimum 10 db felkiáltójellel zárja). Irigy azokra, aki előbb jöttek, előbbre tartanak, kommunistázik/zsidózik/bármizik és szidja a bevándorlókat (che???), fúr és szembemegy mindenkivel, előbb kikönyörgi a segítséget („ti már régebb óta itt vagytok, jobban tudtok segíteni..”), aztán az első adandó alkalommal átver, lelép, cserbenhagy, röviden: kicsiben hozza a magyar valóságot. Ezért rendesen panaszkodik is, hogy nem tud gyökeret ereszteni, hogy nem tud beilleszkedni, hogy nem érti a környezete a viselkedését. Csak magyarok társaságát keresi, és megszállottan bizonygatja a magyarságát. Esetleg mondjuk tízezer kilométerre a hazájától… Ehhez hozzátartozik természetesen az is, hogy sokkal jobban tudja, mit kellene az otthoniaknak másképp tennie és még külföldön is ássa tovább a „pártok közötti árkot” – ismétlem – több ezer kilométerre a magyar valóságtól.

A másik típus tudomásul veszi, hogy nem otthon van. Nem próbálja meg megmagyarázni a befogadó országnak, hogy az mindent rosszul csinál, legfeljebb megpróbálja a maga módján megoldani, ha problémája van. Otthonról csak az ötleteket hozta magával, megvalósít, kreatív, lelkes és vállalkozó szellemű. Ennek köszönhetően általában sikeres is. Éppen ezért nem vagy csak csekély mértékben érdeklik az „otthoni” hírek, sokszor nem is érti, hogy miről beszélnek neki a rokonok és barátok, amikor öntik rá az információt, nyakló és kérés nélkül.

Én is ilyen lettem az elmúlt néhány hónapban. Nem zárkózom el attól, hogy meghallgassam a magyarországi híreket, de nem keresem már őket. Néha elér egy és más a közösségi médián keresztül, de már inkább nem mélyedek el benne, nem hagyom, hogy 2500 kilométerről is mérgezzen az, ami miatt eljöttem otthonról, ami miatt elhoztam a gyerekeinket.

Nem várhatjuk (el), hogy megváltozzon bármi is Magyarországon (vagy a fejekben, főleg a felnövekvő generáció fejében), amíg magunkban hordozzuk azokat a szokásokat, mintákat, amelyek miatt oly sokan kerekednek fel és hagyják el az országot.  Amíg ragaszkodunk ezekhez a rossz beidegződésekhez és magunkkal cipeljük olyan helyekre is, ahol nincs létjogosultságuk. Sokan felháborodtak, amikor egy ismert újságíró arról panaszkodott nemrégen, hogy ő már inkább nem mondja meg külföldön, hogy magyar – köztük olyan, külföldön élő magyartól is érkezett kritika, akinek egyéb megnyilvánulásai fényévnyi távolságra voltak az európai normáktól vagy az őt befogadó ország szellemiségétől. Hurcoljuk magunkkal az otthoni híreket, tönkretesszük azt az közeget, ahova elmenekültünk előlük és mintha még örülnénk is annak, hogy panaszkodhatunk és idegeskedhetünk ezeken a problémákon.

 

Én inkább megiszom a kávémat reggel, nyugodtan és békésen.

 

Forrás:

 
 
 
 

 

Honnan tudod, hogy magyar vagy?

► Külön Istened van: a magyarok Istene
► Úgy tudsz káromkodni tíz percig, egy levegővel, hogy nem használod ugyanazt a szót kétszer, sőt, még rokon értelmű szavakat se
► Büszke vagy rá, hogy a magyar lányok a legszebbek, dacára annak, hogy még soha egyetlen Miss World-öt se nyertek
► Már minden, a környéken őshonos gyümölcsből és zöldségből főztél pálinkát
► Naponta hálát adsz a teremtőnek, hogy a magyar lóra termett, és nem termetre ló
► A mindennapi életben is alkalmazod a régi bölcs népi megfigyeléseket, például, ha Medárd napján esik az euró árfolyama, akkor nem veszel, mert utána negyven napig esik
► Szex végén nem jössz, mint az angol vagy a német, hanem elmész
► Tudod folytatni ezt: váp, váp, vápsuváp, váp, váp, suváppáp…
► Csodálkozol, ha kisgyermeked frusztrált/szadista, amikor kizárólag olyan mesékkel traktálod esténként, amelyekben a kislányt megeszik, a farkast leforrázzák vagy felkoncolják, a malackákat megzabálják, az albínó csajt megmérgezik satöbbi, továbbá olyan dalocskákkal, melyekben a csigának lángol a háza, a bocit valaki durván megcsonkította, a gólyának véres a futóműve, a varjúcskának kivájták a szemecskéjét, és fagyhalál végez a bárányokkal a kertek alatt
► Magyarul válaszolsz az angolul útbaigazítást kérő külföldinek, de lassabban és hangosabban beszélsz, hogy értse
► Amikor anyád felhív, az első kérdése, hogy „ettél?”
► Nem tudsy írni angol billentzűyeten, mert fel van rajta cserélve ay z és a y
► Soha nem kapkodsz el semmit; letojod, hogy Kossuth Lajos azt üzente: elfogyott a regimentje! Majd, ha még egyszer üzeni, akkor esetleg méltóztatsz lépni valamit
► Olyasmiket tudsz, amiket más nemzetek fiai nem, például, hogy mindenki másképp csinálja, nehéz a boldogságtól búcsút venni, mindenkinek van egy álma, citromízű banán nincs a banánfán, és sajtból van a hold. Valamint azt is, hogy milyen színű a kislány a zongoránál
► Úton-útfélen hangoztatod, hogy a magyar a leggyönyörűbb nyelv a világon, bazmeg!
► Augusztus tizedike után már nem eszel dinnyét, mert Lőrinc belepisilt
► Vacsoravendégeidet addig tömöd, amíg már mozdulni se bírnak
► Nagyanyád azzal ijesztgetett, hogy ne vágj pofákat, mert úgy maradsz, és a szüleid az orrod puhaságából állapították meg, hogy igazat mondtál-e
► Sírva vigadsz és gyalázva tisztelsz
► Két hét amerikai tartózkodás után három hónapig akcentussal beszéled az anyanyelvedet
► Nemzettársaid évszázadok óta orális szexuális kapcsolatban állnak a Történelemmel, bár a dolog élvezeti értékéből kicsit levon, hogy sose a hímvessző megfelelő végén tartózkodnak
► Kiskorodban beadták neked, hogy a sok muroktól jobban tudsz majd fütyülni
► Ha valaki nem tud téged az asztal alá inni, az nem is ember
► Vasárnap nem veszel be gyógyszert, mert úgyse hat
► A vegetarianizmust betegségnek tartod, és teát csak olyankor iszol, amikor beteg vagy
► Nem érdekel különösebben, ha lisztérzékeny vagy, mert még mindig hallgathatsz Bartókot vagy Kodályt
► Nem három, hanem négy nagy ünneped van: karácsony, húsvét, pünkösd, disznóölés
► A világon bárkinél jobban tudsz mindent
► Neked nem csak főbűnből, szűk esztendőből és törpéből jutott hét, hanem vezérből is
► A húslevest kenyérrel eszed, a pizzát tejföllel, a töltött káposztát pedig előételnek
► Tisztában vagy vele, hogy félig berúgni kidobott pénz, és nem étterembe jársz vacsorázni, mint a hülye franciák, hanem a konyhába
► Már az elemiben beléd verik, hogy a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez, mit rákentek a századok, lemossuk a gyalázatot… Épp csak azt felejtik el közölni, hogy hol, mikor és mivel
► Számodra a piálás nem alkoholizálás, hanem életstílus
► Kacagva viszel be a szervezetedbe annyi koleszterint, például disznóvágás alkalmával, amennyinek a tíz százalékától egy távol-keleti vagy nyugat-európai nyámnyila rögvest infarktust kapna
► A jelenre tudsz koncentrálni, mivel megbűnhődted már a múltat s jövendőt egyaránt
► És végül: meggyőződésed, hogy minden feltaláló, Nobel-díjas tudós és hollywoodi sztár vagy magyar származású, vagy csak szimplán magyar!

 

 Forrás: http://napi-gondolat.blogspot.hu

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 444
Tegnapi: 71
Heti: 626
Havi: 2 844
Össz.: 404 407
Oldal: Milyenek vagyunk mi, magyarok?
Német online - távoktatás SKYPE-on - © 2008 - 2018 - nemet-tavoktatas.hupont.hu